Üdüléslap

nem hivatalos oldal

Magad uram, ha szolgád nincsen!

Ozorai vár

Ozorai vár

A hotelek és szállodák szinte a világon mindenhol
magántulajdonban vannak, sőt egész részvénytársaságok és konzorciumok
felügyelik azokat. Éppen ezért állami tulajdonú hotelben megszállni már
önmagában is különleges élmény lehet, ha pedig az a szálláshely történetesen
egy vár, az igazi unikumnak számít a maga jegyében.

Ozorai Pipo vára bizony egy ilyen vár, és nem is éppen egy új építésű darab: eredetileg egy itáliai nemes,
Filippo Scolari építtette még 1423-ban, mert Ozorai Borbála, a férfi szerelmese éppen
itt élt.  Persze egy idegen nem építtethetett volna csak úgy egy várat errefelé, így Scolarinak kapóra
jött, hogy Zsigmond király bizalmát élvezte. Az így felépült vár inkább
hasonlít egy korabeli firenzei palotaépületre, mint egy magyar végvárra, hiszen
Scolari mesteremberei, a tervező és a freskókészítők is itáliaiak voltak. Olvasd tovább

A Google megszületése

Google

Google

Bár naponta számtalanszor használjuk a világ leginkább közismert és leginkább kedvelt keresőjét, mégsem tudunk róla semmit. Hogy alkották meg a Google-t és mégis ki volt az a személy és mikor hozta létre ezt a keresőt? A Google Sergey Brin és Larry Page nevéhez fűződik, akik a Stanfordi egyetem hallgatói voltak az 1990-es években. Azzal az elhatározással hozták létre ezt a keresőt, hogy legyen egy olyan könyvtár, amelyik egységes és digitális alapú, valamint minden információt rendszerez és keresés által a legvalószínűbb válaszokkal szolgáljon az érdeklődő számára. Mindez 1996-ban történt és nagy valószínűséggel senki, még ez a két igencsak motivált tanuló sem gondolta, hogy mekkora sikere lesz a munkájuknak. Olvasd tovább

Eredetiségvizsgálat Budapest használt autóinál

Eredetiségvizsgálat Budapest

Eredetiségvizsgálat Budapest

Szeretnénk jó helyen elvégeztetni autónk eredetiségére vonatkozó vizsgálatát? Szeretnénk, ha a most megvásárolt autónkat jutányos áron ellenőriznék? Akkor várakozás és hezitálás helyett, válasszuk inkább a HNH Autószerviz szolgáltatását! Az előbb említett szervizben az eredetiségvizsgálat Budapest autóinak esetében szükséges, hiszen maga a vizsgálat az autó eredetére vonatkozik, ezáltal megtudhatjuk, hogy számunkra új gépjárművünk nem-e vett részt kétes ügyletben, vagy bűncselekményben. Itt érhetjük azt is, hogy rablásnál, nem-e az adott autó volt a szállítójármű. A szolgáltatás azt is megmutatja, ha a gépjármű lopott. Az eredetiségvizsgálat Budapest előbb említett szervizében egyszerűen zajlik. A díja nem magas, azonban csak két hónapig érvényes. Az ellenőrzés díja a gépjármű űrtartalmától függ, ami minimálisan 17.000 forint. Az eredetiségvizsgálat során, a vizsgabiztos a hatósággal együttműködve ellenőrzi az adott gépjármű adatait. Ha mindent rendben találtak, akkor semmi akadálya sem lesz a jármű megvásárlásának.

TV technológiák eltérő jellemzőkkel

TV adás

TV adás

Napjainkban számos különböző tv technológia érhető el, amelyek eltérő módon közvetítik a műsorokat a tv készülékekbe. A tv adás különleges módon lesz elérhető. Az ajánlatokban megtalálhatóak a hagyományos analóg, digitális, IP TV, műholdas, valamint HD TV és kábeltévé sugárzás is. A technológiák kiváló módszereket alkalmaznak annak érdekében, hogy az ügyfelek kiváló képminőséget láthassanak, és jó hangminőséget hallhassanak. Olvasd tovább

Melyik a legjobb kondigép?

Fitness Index kondigépek

Fitness Index kondigépek

Nem könnyű eldönteni, hogy melyik fitneszeszköz legyen megvásárolva, hiszen mindegyik más izomcsoport erősítésére alkalmas. Akik futni szeretnek, számukra a futópad a megfelelő megoldás. A szobakerékpár a biciklizés szerelmeseinek egy nagyszerű választás. Az evezőpad a karizmokat és a mellizomzatot edzi. A Fitness Index kondigépek széles kínálata várja ezen a honlapon. Nagyon széles a sporteszközök, kondigépek kínálata, így itt meg fogja találni a legjobb eszközt az izomzat erősítése céljára. A Fitness Index kondigépek megbízható minőséggel rendelkeznek. Ár-érték arány tekintetében is kiemelt sporteszközöknek számítanak. Olvasd tovább

Szórakoztató útitárs a tablet gps

Tablet GPS

Tablet GPS

A táblagép tulajdonképpen egy hordozható számítógép, aminek a legnagyobb része a kijelző felülete, ami az előlap akár 75 %-át, vagy még annál többet is elfoglalhat. Nagyon sokan részesítik előnyben a táblagépeket a hagyományos számítógépekkel szemben, mivel kis helyet foglalnak, könnyűek és a használatuk is nagyon egyszerű. A legtöbb tablet gps funkcióval is rendelkezik, ugyanakkor Wifi, FM, Bluetooth, stb. szolgáltatás is található bennük, de ennél sokkal többet tudnak ezek a készülékek, amelyeket használhatunk munkára és szórakozásra egyaránt. Olvasd tovább

Reklámajándék emblémázás lézergravírozással

Lézergravírozás

Lézergravírozás

A reklámajándékok a mindennapjaink részei, lépten-nyomon ötletes apróságokkal találkozunk, amelyek mind különböző cégek hírnevét öregbítik. A hétköznapi tárgyak a legnépszerűbbek, elég egy kis frappáns felirat rá, vagy egy logó és máris egyedi reklámajándékról beszélünk. A lézergravírozás az emblémázás egyik módja, aminek során keményebb felületeket lehet egyedivé varázsolni. Nagyon sok emblémázási móddal találkozunk, amelyek között minden cég megtalálja a számára leginkább megfelelőt, hiszen lassan már nincs lehetetlen. Olvasd tovább

Női parfümök széles választékban

Női parfümök

Női parfümök

A legjobb illatokat keresi és az sem elhanyagolható szempont az Ön számára, hogy mennyibe kerül majd a választott parfüm? Ha illatokról van szó, akkor érdemes a magas minőség mellett letennie voksát, hiszen ezek bizonyulnak igazán tartósnak és ízlésesnek. Női parfümök széles választékával várja az Illattenger webáruház, ami az online rendelés minden kényelmét kínálja, ráadásul elérhető áron. A kínálatban megtalálható termékek között természetesen helyet kapnak a férfiak kedvenceinek számító márkák is, így legyen szó, akár ajándékozásról, Olvasd tovább

Mindennél fontosabb az egészséges táplálkozás

Egészséges táplálkozás

Egészséges táplálkozás

Ha sikerülne kifogni az aranyhalat és egy kívánságunk teljesülne, akkor biztosan a legtöbbünknek az egészség lenne a legfontosabb, amit magunknak és szeretteinknek kívánnánk. Tulajdonképpen ez a legfontosabb, mert egészég nélkül nem lehet még az élet apró örömeit sem élvezni kellőképpen. Az egészséges táplálkozás a legfontosabb feladatunk, mert az utóbbi időbe egyre több „szemét” kerül a boltok polcaira, amelyek csak jóindulattal nevezhetőek élelmiszernek. Sajnos meg kell védeni gyermekeinket ezektől és törekedni kell arra, hogy az egészséges táplálkozás már gyermekkorban természetessé váljon és mindenből megtaláljuk azokat a termékeket, Olvasd tovább

Parapet klíma helytakarékosság céljából

Parapet klíma

Parapet klíma

Ha klímát szeretnénk vásárolni, érdemes több légkondicionáló fajtát szemügyre venni. A klíma megválasztásában igen nagy jelentősége van a lakásunk méretének is. Egy kisebb teljesítményű klíma nem tudja majd ellátni otthonunk teljes hűtését, azonban egy nagyobb teljesítményű már igen. A parapet klíma split kivitelben is megvásárolható. A split klíma azt fogja jelenteni, hogy a klímánk rendelkezni fog egy külső és egy belső egységgel is, vagyis osztott lesz. Olvasd tovább